A beszédhangok differenciálása
Hogy zavarja meg a beszédfejlődést a túl sok inger, a túlzott információ mennyiség? Nem biztos, hogy gyermekünk iskola érettségével van a baj, hanem a körülöttük lévő „zaj” okozza a problémát!
A beszédhang-differenciálás során beszédhangok megkülönböztetése történik. 6 éves korra kell a beszédhang-differenciálódásnak beérnie, ez lenne az iskolaérettség kritériuma. A legkésőbb az időbeliség elkülönítése érik, a gyermekek legkésőbb a magán-, és mássalhangzók „rövid, illetve hosszú” voltát tudják megkülönböztetni.
Amíg ez a részképesség nem érett, nem éri el a megfelelő érettségi fokozatot, addig a gyerek képtelen meghallani a hosszú és rövid hangok közötti különbözőséget. Ilyenkor téveszti össze a gyermek például az „ö” és „ő” „o” és „ó” betűket, ír rendszeresen egy „t”-t a kettő helyett stb. Képzeljük el, olyan ez, mintha mi sem hallanánk, hogy a”hallanánk” szóban két „l” hallható, a „hallható” szó „ó”-ja hosszú, hanem minden egyes szót külön meg kellene tanulnunk, hogy hogyan van írva, mintha például a francia szavak leírását gyakorolnánk. Nyilvánvaló, hogy ez a nyelvünkben lehetséges ragozási, toldalékolási gyakorlatot is figyelembe véve lehetetlen mennyiségű szó állandó figyelemmel követését igényelné. Ez persze módfelett lelassítaná a teljesítményünket. Annyira legalábbis, mint a beszédészlelési zavarral küszködő gyermekekét. Helyette működik a beszédhang-differenciálásunk, ez egyszerűsíti le a hallott szöveg feldolgozását. De nem annál a gyermeknél, akinél ez a folyamat nem megfelelően működik, mert elmaradt a szükséges szintű fejlődése. Általában az a helyzet, hogy a gyermek nem folyamatosan és minden esetben hibázik, hanem a részképesség fejlődésének hibája esetén akkor követ el hibát, ha például a befogadandó információ túl sok, ha a befogadandó információ mennyisége túlságosan gyorsan éri a feldolgozó rendszerét, ha a zaj zavarja, ha fáradt általában, ha fáradt a szeme, ha beteg volt, vagy most lappang benne a betegség, ha a tanár nem jól artikulál, ha a szomszéd teremben zajonganak esetleg énekóra van, ha a teherautó, vagy busz most vált sebességet a saroknál, ha az udvaron kiabálnak a napközisek, ha a tornateremből felhallatszik a labdázás, futás dobogása, ha zúg az osztály, sustorognak a társak, zizegnek a lapozott könyvek, füzetek, ha szorong, ha fél a feleléstől, a megszégyenüléstől, ha már most arra gondol, hogy az újabb 4-es miatt otthon megszidják és egész délután gyakorolnia kell, pedig ő aztán tudja, hogy azzal nem jut semmire és nincs kiút, ha elege van is az egészből. Amit most itt leírtunk, azzal csak azt kívántuk érzékeltetni, hogy a beszédmegértés zavarainak bármely, de akár több fázisával küzdő gyermek bármikor elkövetheti a fennálló zavar miatt elkövethető hibákat, ismét és ismét, bármennyit gyakorolta, ha a feltételek úgy alakulnak, ahogy a fentiekben körvonalaztuk. De természetesen ezen kívül még számtalan egyedüli és különbözően társult okok is „kikényszeríthetik” a gyermek hibáit. A szörnyű az, hogy a gyermek igyekezne tanulni is, megfelelni is az elvárásoknak, de hiába küzd, nem tud javulni a teljesítménye. Mi pedig azt mondjuk rá, hogy „figyelmetlen”, hogy lusta, lassú, Értelmetlen és fölösleges gyakorlásra kényszerítjük, melyről egyedül ő tudja, hogy hatástalan és eredménytelen. Ezt azonban annak ellenére sem hisszük el neki, hogy tényleg nincs látható javulás a teljesítményében – sőt.
A beszédhang – differenciálódás (egyformának, vagy nem egyformának hallod-e) látszólag már korábban is működik. Az óvodáskorúak képesek megkülönböztetni hangzás alapján is, hogy a kuka – kutya nem egyforma, nem ugyanúgy hangzik. A megkülönböztetést azonban nem a kuka „k”-ja és a kutya „ty”-je között teszik, hanem a két szó jelentésbeli különbsége alapján döntenek. A kuka szó hallásakor megjelenik vagy a szemetes képe, vagy a Kuka figurája a Hét törpéből. A kutya szó hallása pedig az ugató, kis szőrös kutyus képét hívja elő. A két kép jelentése a különböző, képi megjelenítése más, ezt érzékelik különbségnek. Nem a hangok különbségét észlelik. A valódi beszédhang-differenciálás képessége egy hang vonatkozásában különböző, jelentés nélküli, szövegösszefüggés nélküli hangsorok közötti különbséget is biztonságosan érzékeli. Például „azsá-asá, naziru-nazilu, móz-nóz, ise-isse, ib-íb” párok közötti különbségek ( részletek a GMP tesztből )
Az új szavak elsajátításánál ez a képesség rendkívül nagy szereppel bír. Márpedig az iskolában az első osztálytól kezdve, aztán a szaktantárgyak még inkább a tanulóknak folyamatosan kell új fogalmakat, addig nem hallott, ismeretlen, új szavakat elsajátítaniuk.
( Mondat, névszói állítmány, főnévi igenév, négyzetgyök, pozitív szám, számegyenes, szög, paralelogramma, koordinátarendszer, névutó, főnév, ige, monarchia, fáraó, maghőmérséklet, bolygórendszer, sztratoszféra, mitochondrium, vegyérték, karbonátgyök, anion, ebonit rúd, elektronpálya, transzverzális rezgés, rím, karburátor, dinamó, mitózis, dezoxiribonukleinsav, gén, kromoszóma, pentaton skála, oratórium, fjord, teológia, gótika, reneszánsz, barokk, eklektika, freskó, stb…)
Szinte közhely, ha egy gyerek valamit rosszul tanul meg, mert rosszul „hallotta”, „hetvenhétszer kell javítani”, megmutatni a helyes alakot, mire kitörlődik az először bevésődött rossz minta, és rögzül a jó.